Az emberiség ugrásszerű fejlődésének következménye a például a vezetékes ivóvíz, az áram és nem utolsó sorban sok eszköz, kellék, gyógyszer, amivel az emberi élet nagymértékben meghosszabbítható.
A fogpótlások első példányait már az ókori kultúrából ránk maradt leletekből ismerhetjük meg. Természetesen a kezdetben fával, fémmel, kifaragott kövekkel helyettesített, kipótolt fogak mára már szinte megkülönböztethetetlenek az eredetiektől. A modern korban egyre nagyobb szerepet kap, sőt bizonyos kultúrákban státusz szimbólumként vagy alapvető kívánalomként tekintenek a szabályos, csillogóan fehér mosolyra. Mivel a fogazat élettartama jóval rövidebb, mint az emberi élettartam, így igény lép fel a tökéletes mosoly, ez esztétikai, beszéd és a rágási funkció minél tökéletesebb megtartására az idő előrehaladtával is. Sajnos a fogak is különböző külső, belső vagy akár genetikai okokra visszavezethetően romlanak, megbetegszenek, sérülnek, elveszhetnek. Ezen fogak mihamarabbi javítása, pótlása nagyon fontos, mivel a terhelésből kiesett fogak helyén a csont állomány szinte azonnal pusztulásnak indul, ami egy szintet elérve már visszafordíthatatlan.
Megfelelő fogpótlás nélkül rövid idő alatt a szájban további rendellenességek megjelenése elkerülhetetlen. A rágási funkció elveszítését követően rágás közben az állcsontra ható erők egyensúlya megváltozik, mely az ízület túlterhelődéséhez vezet. A fog helyén az állkapocs csontállománya sorvadásnak indul. A foghiány helyére bedőlnek a szomszédos fogak illetve a szemközti fogak kiemelkednek. Ezen elmozduló fogak terhelésének iránya és nagysága növekszik és érzékennyé válhatnak, idővel meglazulnak. Ha túl sokáig marad funkció nélkül a hiányos állkapocs rész, akkor idővel még az implantátum behelyezése is lehetetlenné válik, így célszerű minél előbb a foghiányt pótolni.
A fogpótlásos megoldások számos lehetőséget nyújtanak az egyéni igények és szempontok minél tökéletesebb kielégítésére, alkalmazkodva a páciens szájüregi állapotához, elképzeléseihez, anyagi lehetőségeihez. Célszerű megpróbálni megmenteni minden fogat (GMC prezervatív szemlélete), de a menthetetlennek ítélt fogak esetében, amennyiben lehetséges, implantátumra épülő fogpótlást érdemes választani.
Forrás: Dr. Gáspár Lajos – Gáspár Dental, Gáspár Medical Center