A páciens csontminőségének függvényében javasolják a jelenleg leginkább használatos behelyezési protokollok a „készrefúrást” sebészi motorral, mely a szokásos esetekben az implantátum átmérőnek megfelelő méretben és formában történik. Ezen esetekben a speciálisan kialakított csavarmenetek bevágva, kompressziót kialakítva, tömörítést végezve a csontban, adnak speciális rögzítést, primer stabilitást.

A csontpótlásban alkalmazott anyagoknak meg kell felelniük számos szempontnak, mint például a biokompatibilitás, sterilitás, sterilizálhatóság, beépülő képesség, felszívódási ráta, teherbírás, alakíthatóság, hogy alkalmasak legyenek feladatuk teljesítésére. Ezek az anyagok lehetnek saját szervezetből származók (akár az implantátum beültetés körüli csontszövetekből, akár a test más pontjáról származnak), más élőlényből származóak (sterilizált és albuninnal kezelt állati (xenogén) vagy emberi csont graft (pl csípőprotézis beültetésekor keletkező eltávolított csontvég) vagy mesterségesen előállított anyag (pl bioüveg), melyet sok esetben a páciens saját vérével keverve, akár saját vérből frissen készített membránnal kiegészítve alkalmazunk. Minden esetben a cél, hogy regenerált, élő csontot kapjunk idegentest reakciók nélkül, mely későbbiekben is az eddigi tapasztalatok szerint az adott páciens eredeti csontadottságaihoz hasonló módon viselkedik.

Napjainkban három trend létezik a csontpótlók fejlesztésében. Az egyik a jó térfogat stabilitással rendelkező, nem vagy csak lassan felszívódó anyagok (pld. bovin), a kevéssé jó térfogati stabilitást biztosító, de viszont gyorsabban felszívódó (allograftok, autograftok) anyagok, a harmadik út pedig a szintetikusaké (bioüvegek) melyek egy új utat jelentenek és igyekeznek a másik két csoport előnyös tulajdonságait egyesíteni. Jelenleg egy és ideálisnak mondható csontpótló nem ismeretes, de a fejlesztések egyre jobb és jobb tulajdonságúakat eredményeznek.

A csontpótláshoz szorosan kapcsolódik a membránok alkalmazása. Itt két tendenciát látunk. Az egyik a nem felszívódó anyagok alkalmazása, melyek között a teflon, goretex, titánhálók, PTFE (poli-tetra-fluoro-etilén) vezető szerepet játszanak. Jellemzőjük, hogy kedvezően segítik a csont beültetést formájában és méreteiben megtartani, hátrányuk, hogy második sebészi beavatkozással el kell őket távolítani, lágyrészfedésük nem tartozik az egyszerű megoldások közé. A másik csoportba a felszívódó membránok tartoznak, így a kollagén (Bioguide), poligilcol acid (Epiguide), liofillizált dura mater (Lyodura, Lyoplant). Bizonyos mértékig membrán funkciót is betölt a PRF (plateled rich fibrin) alkalmazása (saját vérből kialakított szövet), mely új tendenciaként jelent meg az implantológiában.

Az idősebb páciensek esetében, foghiányos felső állcsonti esetek rutinszerű megoldása az arcüreg emelés (sinus lift), illetve alsó állkapocs esetében a csonthasítás mindennapi alkalmazása a fentiekben felsorolt csontpótlással és különböző membránokkal kiegészítve.

Forrás: Dr. Gáspár Lajos – Gáspár Dental, Gáspár Medical Center

The post Az implantátum beültetéshez csontalakítás és csontpótlás módszerei first appeared on Gáspár Dental.

Forrás: SGS Dental – P5 implantátum

Az implantátumok felszínének kezelése, bevonása évtizedek óta az érdeklődés középpontjában áll. A legfőbb célok között a becsontosodási faktor (Branemark szerinti osszeointegráció), a csont-implantátum maximális kapcsolata minél magasabb fokának az elérése érdekében végzett módosítások és új eljárások szerepelnek. Az eddigi kutatások azt bizonyítják, hogy a felszín jelentősen befolyásolja a szöveti gyógyulást, a csont és implantátum „összeszövetesedését” és ezzel az implantáció sikeressége szempontjából meghatározó jelentőségű. Evidencia, hogy csontosodás szempontjából az érdesített felület előnyösebb, mint a sima. A fogászati implantátumok felületkezelésének csontosodásra gyakorolt hatását, így azok sikerességi rátája folyamatos klinikai vizsgálatok tárgya (lásd Joób és mtsai.), valamint a lágy lézerek gyógyulást elősegítő hatása szintén javítja a megmaradási valószínűséget.

A mikroérdességek kialakítása a legtöbbször alkalmazott eljárások egyik célkitűzése. Bizonyított preklinikai és szövettenyésztési vizsgálatokkal, hogy bizonyos méretű és alakú felületi formakialakítás az alvó csontsejtekből az aktív csonttermelő sejtekké alakulást elindítja, a környező csontstruktúrákhoz való aktív kapcsolódás lehetőségét növeli a megfelelő méretű felszíni egyenetlenségek jelenléte.

Az implantátum felületét módosító eljárások között különböző fizikokémiai módszerek találhatóak. Így a homokfúvás, savas kezelés, lézeres felületmegmunkálások és ezek kombinációi. A homokfúvás esetén szilikát, hidroxilapatit, aluminium, titánoxid partikulákat használnak, az ezt követő savazás homogenizálja a mikroprofilt és eltávolítja a maradék porszemcséket. A fluorsavat, kénsavat, salétromsavat és ezek kombinációit alkalmazzák. A klasszikus felület megmunkálási módszerek közé tartozik az esztergálás, mely által létrehozott felület esetén mindig stabil csont-implantátum kapcsolatot írnak le az irodalomban. A plazmaszórás a másik klasszikus felületképzési eljárás, melynek során a felületet titánporral, nemesgáz segítségével magas hőmérsékleten megszórják. Új tendencia a nanotexturás  kialakítás során olyan felszínt hoznak létre, melynek felszíni egyenetlenségeinek mérete és formája utánozza a természetes csont szerkezetét, ezzel emeli a felszíni energiatöltöttséget, előmozdítja a csontsejtek aktivizálódását és és ezekkel növeli a becsontosodási potenciált. A tri-kálcium-foszfáttal (TCP) vagy hidroxiapatittal (HA) történő 30-70 mikron vastag bevonás négy évtizede bevált eljárás, mert a természetes csonthoz hasonló ásványi felületet biztosít. Kifejezetten emeli a direkt kötődést és a szoros összekapcsolódást, összenövést a műgyökéri felszín és a természetes csont között. Az SLA (sandblasting with large grit and acid etching) felszínek kialakítása során a homokfúvás és a savazás kombinációja történik. Ez a felületforma a tudomány mai állása szerint az egyik leginkább elfogadott, mind a szakirodalomban, mind pedig a gyártásban és kereskedelemben a legnépszerűbbek közé tartozik. Lézeres implantátum-felületkezelés egyik formája az excimer lézerrel történő „mechanikus” jellegű „hideg” kezelés, mellyel a felületi érdességet növelik. A Neodímium üveg lézerrel 5-6 ezer Celsius fokon 50-100 mikron nagyságú megolvadt krátereket hoznak létre a felszínen. A megolvadt felület néhány nanosecundum alatt megszilárdul és a megolvadt formát megtartja. Extracellularis matrix protein implantátum bevonat is az új tendenciák közé tartozik, mely az utóbbi években jelent meg. A bevonat a csont regenerációs folyamatainak serkentését, gyorsítását váltja ki. Ráadásul a kalciumfoszfát és az extracellularis matrix protein szinergista hatást fejt ki a cellularis és molekularis folyamatokban, mely a csont-implantátum kapcsolat erősítését idézi elő.

Gyógyszer alapú hatóanyag bevonatok egy új stratégiai megoldást jelentenek, melyek a károsodott és gyenge élettani funkciókkal rendelkező csontállomány, a csontosodási rendellenességek (csontritkulás -biszfoszfonátos esetek) és csontosodást gátló anyagok szervezeti jelenléte esetén adnak támogatást az implantátumok becsontosodásához. Ezek között az önállóan a felületre bevonatként alkalmazott gyógyszerek között preklinikai vizsgálatokban az osteoporozis (csontritkulás) elleni hatóanyagok bizonyítottan magasabb BIC százalékot (bone-implant contact) eredményeztek a szájon át alkalmazott anti osteoporozis gyógyszerek adása nélkül is.

A felületalakítással kapcsolatos különböző módszertanokat tartalmazó tendenciák fizikai eljárások, kémiai vagy terápiás anyagok alkalmazásával különösen a rizikós páciensek, kompromittált csontosodási hajlam esetén jelentenek jelentős siker emelkedést.

Forrás: Dr. Gáspár Lajos – Gáspár Dental, Gáspár Medical Center

The post Az implantátumok felülete, felületkezelése first appeared on Gáspár Dental.

A fogászati implantátumok döntő részét tiszta titán tömbökből állítják elő ipari forgácsolással. Az anyag felületén oxidréteg alakul ki, mely a biológiai értelemben vett kompatibilitást biztosítja. A 2000-es évektől fejlődést mutató tendencia a cirkóniumból készült implantátumok egyre szélesebb körű megjelenése és elterjedése. A gyártók a kedvező esztétikai hatás, valamint a kitűnő ínyszéli záródás és a ritkán előforduló titánintolerancia, fémekkel szembeni érzékenység megoldására fejlesztették ki. Jelentősen kedvezőbb a biokompatibilitása, a jó nyaki zárás miatt ritkábban figyelhető meg az ínygyulladás kialakulása. Főleg az esztétikai zónában, tehát a front fogakon kerül előtérbe alkalmazása. A harmadik elterjedőben levő implantátumanyag a roxolid, melyet a Straumann cég a titán és a cirkónium ötvözésével állított elő. A titánnál kedvezőbb mechanikai tulajdonságaikkal rendelkezik az új anyagból készült implantátum, halványabb a színe, kisebb méretben is jobb teherbíró képességű, így a fejlődésben új tendenciát jelent. Még kísérleti stádiumban levő új alapanyag az implantátumok előállításában az ultrafinom szemcsékre alakított, képlékeny tulajdonságokkal rendelkező nanotitán. Előállítása meleg hengereléssel történik és a titán szokásos szerkezete átalakul nanoszerkezetté, ezzel pedig tulajdonságai megváltoznak, nagyobb szilárdságra és keménységre tesz szert.
A fogászati implantátumok alakja, formája, dizájnja, mérete folyamatos fejlődésen és változáson megy keresztül. Napjainkban tendencia a cilindrikus és a gyökérformájú műgyökerek folyamatos továbbfejlesztése. A kutatások célja olyan felületi formák kialakítása, melyek a jobb elsődleges stabilitáshoz, minél tökéletesebb csont-implantátum kapcsolathoz vezetnek. Az utóbbi években a körszimmetrikus, a fogak gyökérformáját utánzó elkeskenyedő, csavarmenetekkel ellátott, kúpos forma fejlesztése zajlik, valamint a nyaki rész továbbfejlesztésében megfigyelhető újabb megoldások megjelenése. A nyakon az alacsonyabb menetemelkedésű csavarmenet csökkenti a feszültséget. Az implantátumok csavarmenetek élei élesek, háromszög alakúak, segítik a behelyezést, tömörítik maguk előtt tolva a csontot. Az implantátum csúcsa letompított, megelőzve az arcüreg közeli esetekben a nyálkahártya sérülését, azt óvatos behelyezés esetén inkább megemeli, mint szakítja. A csavarmenetek keresztmetszetei a háromszög formából a nyak felé haladva fokozatosan trapezoid formává változnak, menetsűrűségük pedig fokozatosan növekszik. További fejlesztések tárgya az implantátum és a fejrész formai kapcsolatának fejlesztése, célozva a csontfelszívódás esélyének csökkentését, valamint az íny visszahúzódásával is kisebb mértékben lehet számolni. A „platform switch vagy switch” néven elterjedőben levő forma lényege, szűkített lapszerinti érintkezés az implantátum válla (platform) és a fejrész között. A megoldás a fejrészre eső rágóerőket az implantátum tengelye mentén a csontba vezeti, csökkenti a nyakrészre nehezedő erőket és egyenletesebb terhelés elosztást biztosít. Biztonságosabb megtámasztást biztosít a lágyrészek számára. Esztétikus kialakításuk könnyebb, a lágyrészek és a csontformájukat tartósabban megőrzik.
Az implantátumok felszínén a 150-300 mikronos makroporozitás kialakítása megfigyelhető, mely az emberi csont szerkezetéhez legjobban illeszkedő formavilágot reprezentálja. Segítségével még tovább növelhető a csont-implantátum kapcsolat, mivel a csont fokozottabb felszíni struktúrákba való belenövése figyelhető meg. Ez különösen kedvező lehet a kompromisszumos csontosodási potenciált mutató esetekben a stabilitás növelésével (de erről a következő részben lesz szó).
Egyre több gyártó esetén megfigyelhető az úgynevezett „rövid” és a „keskeny” implantátumok megjelenése. A „rövidség” definíciója évek alatt változott. 2010-ben a nemzetközi implantológiai konszenzus szerint a 10 mm-es hossz számított rövid implantátumnak, majd később a definíció szerint 9 mm-es, 8 mm-es méretről tovább csökkent az ultrarövid 6 mm-esre. Később az ultrarövid méret osztályban elérte a 4 mm-es méretet. Az alsó állcsonton az idegcsatorna feletti valamint a felső állcsonton az arcüreg alatti kis csontmagasság esetén hasznos a rövid és ultrarövid műgyökerek alkalmazása.
Ugyancsak megfigyelhető az implantátumok átmérőjének fokozatos csökkenése is. Addig, amíg 2010-ben a nemzetközi konszenzus még a 3,75 mm implantátum átmérőt jelölte meg minimumnak, majd a „keskeny” implantátum definíciója 3,5 mm-re csökkent. A fejlődés eredményeként megjelentek a 3,2-es, majd a 2,9, a 2,8 mm-es implantátumok is. A 2,7 mm-nél keskenyebb implantátumokat „mini implantátum” elnevezéssel különítik el. A rövid és keskeny implantátumok kisebb méreteik ellenére megfelelően funkcionálnak elsősorban a gyökérforma kialakítás, a cirkónium-titán ötvözet anyaga valamint az SLActive felszín adta nagyobb stabilitás előnyei miatt.

Forrás: Dr. Gáspár Lajos – Gáspár Dental, Gáspár Medical Center

The post Az implantátum anyaga, formája, mérete, amit tudni érdemes first appeared on Gáspár Dental.

A technológia exponenciális fejlődésével a fogászatban, implantológiához felhasznált technológiák is sokat változtak az elmúlt évtizedekben. Az analóg, vegyszeres előhívós röntgentől eljutottunk napjainkra a rutinszerű digitális panoráma röntgenhez és a 3 dimenziós CBCT-hez. Ezek nagyíthatóságával, forgatásával, precizitásával, méretarányosságával lehetőség nyílt sokkal pontosabb képalkotásra, ebből adódóan a műtétek, beavatkozások és fogművek sokkal pontosabb megtervezésére. Ezek alapján jobban megítélhetőek az anatómiai viszonyok, hozzá tervezhetőek az implantátumok méretei, sőt a legpontosabb behelyezés érdekében már implantátum beültetéshez sebészi navigációs sablon alkalmazása is egyre elterjedtebb. Amiről viszont még a mai modern technológiák alkalmazásával is nagyon nehéz reális képet kapni, az a csontsűrűség, a csont élettani tulajdonságai és a várható csontbeépülés sikeressége. Ennek következtében egy új szemléletmód kezd elterjedni, miszerint nem kabáthoz a gombot, hanem gombot a kabáthoz. Az úgynevezett „hátulról tervezés” vagy angolul „backward planning” lényege, hogy a fogpótlást tervezzük meg először (koronák, hidak,) majd második lépésben ehhez a pillérek számának és helyének tervezése (optimális erőátvitel, erőhatás, terhelés kiszámítása) és ahhoz igazítjuk utólag az implantátumok beültetését és a csontpótlást, nem pedig a már beültetett implantátumokra tervezünk később pótlást.
A beültetendő implantátumok ideális számával kapcsolatosan két szemlélet is elfogadott. Az egyik szerint, ha lehetőség van rá, akkor az implantátumok számát úgy tervezzük, hogy maximális implantátum számra és felületre törekszünk. Ezen klasszikus szemléletet sokan vallják, hogy ideális az implantátumok száma, ha a hiányzó foggyökerek számához közelít. Teljes fogatlanság esetén az azt jelenti, hogy tipikusan a felső állcsontba 8, az alsóba pedig klasszikus megoldásként 6 implantátumot helyezünk be és csontosodás, gyógyulás után ezek lehetőség szerint egyenletes terhelésére építjük a pótlást. Ezzel szemben a másik elmélet szerint más statikai törvényeket alapul véve egy teljes foghiány esetén 4 vagy 6 implantátum is elegendő az elvárt stabilitás eléréséhez, melyet „all on 4” vagy „all on 6” megoldásként terjedt el. Mindkét megoldási szemlélet bevált és alkalmazható az evidenciaként elfogadott implantációs rendszerek esetében, de más más feltételek mellett. Implantológus szakember elemzése és javaslata alapján érdemes az előnyök és hátrányok személyre szabott individuális mérlegelésével választani közülük.

Forrás: Dr. Gáspár Lajos – Gáspár Dental, Gáspár Medical Center

The post Implantátum beültetéshez használatos diagnosztika és tervezés first appeared on Gáspár Dental.

A implantátum beültetés kezdeti évtizedeiben a hagyományos fogpótlások sikertelensége esetén és elsősorban csak azokon a helyeken helyeztek be implantátumot, ahol már eleve kellő csontkínálat állt rendelkezésre. Leegyszerűsítve csak ideális helyre és ideális környezet fennállása esetén volt ajánlott alkalmazni. Ezzel szemben a mai szemlélet szerint a beültetendő implantátum környezetét alakítjuk a lehető legelőnyösebbre. A sikeresség érdekében bővíthető és javítható a páciens lokális csontállománya (csontfeltöltés, membránok alkalmazása, csonthasítás, csont beültetés, tömörítés, csontszélesítés, emelés, sinus lift), valamint az egész szervezet megtámogatása is célravezető célzott vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel.
A szakma szabályai szerint, helyét tekintve, implantátum beültethető egy hiányzó fog helyére, sorvégi foghiány helyére, hosszú sorközi hiányba vagy akár teljesen fogatlan állcsontba is (Brinkman-i topográfia). Az elmúlt 20 év hazai eredményeit elemezve az a tendencia figyelhető meg, hogy az implantátumot igénylő páciensek 3/4-e 40 és 60 év közötti, 2/3-uk a rágási funkciót szeretné visszakapni (rágófogak régiójából veszített fogat szeretne pótolni). Az esetek 1/3-ánál valamilyen csontpótlás is szükségesnek bizonyult és az implantátumok elveszítésének aránya mindössze 2% körül van (Joób és mtsai).
Tendencia, hogy az implantációs fogpótlásra jelentkező páciensek között egyre gyakrabban fordulnak elő úgynevezett „rizikó betegek”, akik esetében statisztikai adatok szerint nem olyan jók a gyógyulási esélyek, ezen esetekben különleges és kiegészítő eljárásokat kell alkalmazni, esetenként hosszabb gyógyulási idővel kell számolni. Népbetegségként tekinthetünk a fogínygyulladásra és fogínysorvadásra, a cukorbetegségre, hormonális és immunológiai, anyagcsere betegségekre. Figyelmet kell fordítani a vérhigitó gyógyszert szedőkre, szív-érrendszeri betegekre ami jelentős kockázatot eredményezhet. A csontritkulás elleni gyógyszerek állcsont életképességét nagymértékben rontó hatására, vagy akár a stressz miatt kialakuló éjszakai fogcsikorgatásra. Ezen fokozott rizikók esetében fontos a megfelelő esetenként különleges megoldások körültekintő kiválasztása, a gondos előkészítés, szükség esetén éber szedáció vagy altatás, számítógépes tervezés, a speciális gépek, eszközök, berendezések, eljárások alkalmazása és a magas szintű felkészültség. Nélkülözhetetlen a rizikós esetek sikeres megoldásához és követéséhez társszakmák jelenléte, így belgyógyászat, laboratórium, fül-orr-gégészet- bőrgyógyászat, immunológia, aneszteziológia, műtőblokk. Fontos a kifogástalan higiénia és sterilitás biztosítása, melyekhez műtőblokk ad biztonságot, ezeket „szokásos fogorvosi rendelő felszerelése és körülményei között” nem megnyugtató bonyolítani. Szükséges lehet a páciens műtét előtti majd műtét utáni szakszerű ellátásához ébredő-intenziv megfigyelőben vagy kórteremben való időszakos elhelyezése és csak a már megnyugtató műtét utáni állapotban aneszteziológus szakorvosi ellenőrzés után biztonságos otthonába bocsátása.

Forrás: Dr. Gáspár Lajos – Gáspár Dental, Gáspár Medical Center

The post Az implantátum beültetés szemlélete first appeared on Gáspár Dental.

Gáspár Dental a facebookon

The post Legfrissebb híreinkért, kérjük, látogassa meg facebook oldalunkat! first appeared on Gáspár Dental.

A csontpótlási forradalom egy újabb vívmányáról beszél a szakma tekintélye, Gáspár tanár úr:
http://www.dental.hu/bonealbumin-human-allograft-alkalmazasanak-tapasztalatai

The post BoneAlbumin alkalmazásának tapasztalatai first appeared on Gáspár Dental.